iCash Dynamic FX Alap

Az alap bemutatása

Az Alap az átlagosnál lényegesen magasabb kockázatot felvállalva, rövid- és középtávú pozíciókat vesz fel a lehető legszélesebb spektrumú piacokon. Ez magában foglalja a nemzetközi részvény, határidős, devizapiacokat. Az Alap elsődleges befektetési célpontjait határidős devizapiacokon kereskedett devizapárok és olyan – külföldi kibocsátású – részvények, ETF, CFD, ETC stb. pénzügyi eszközök jelentik, amelyek a legnagyobb forgalmú nemzetközi tőzsdék piacain jelentős forgalommal, megfelelő likviditással rendelkeznek. Az Alap származtatott alapként mind az adott pozícióban felvehető maximális tőkeáttétel, mind a short pozíciók nyitásának lehetőségével élni kíván, hogy piaci szituációtól függetlenül jelentős hozamot biztosítson, megvalósítsa az abszolút hozam koncepcióját. Az Alap befektetési döntései nagymértékben az árfolyamelemzésen alapuló technikai elemzésre és kvantitatív módszerekre, valamint fundamentális elemzési módszerekre épülnek, teret hagyva a portfólió menedzserek intuitív döntéseinek is. Amikor az Alapkezelő sehol sem lát jó hozam/kockázat lehetőséget, jellemzően rövid hátralévő futamidejű állampapírokat vagy más pénzpiaci eszközöket is vásárolhat, de nincs kizárva egyéb fix hozamú pénzügyi eszköz megvásárlásának lehetősége sem.

Az Alapkezelő által javasolt legrövidebb befektetési időtartam 3 év.

Kinek ajánlható

Devizabelföldi és devizakülföldi magán- és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok vásárolhatják. Az alap a megszokottnál magasabb kockázatú befektetési eszköz.

Árfolyam (2017.08.18):0.476704 HUF
Régió:Globális
Kategória:Származtatott alap
Típus:Absolute Return
Deviza:HUF
Alap nettó eszközértéke:27 910 935 HUF
Minimális befektetés:HUF
Eladási jutalék1:6 %
Visszaváltási jutalék:- HUF
Éves alapkezelési díj:1,65 %
Hozam  (2017.08.18) (Egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték alapján számított)
2016. január 1-től:-25,51%
3 hónap:-26%
6 hónap:-
1 év:-
2 év (évesített):-
3 év (évesített):-
5 év (évesített):-

1 Az eladási jutalék, értékesítési helyenként eltérő lehet, de nem haladhatja meg a jelzett értéket.
3 Az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték alakulása az alap indulásától. 2009.06.11-től az alap befektetési politikája megváltozott, az árfolyamadatok ezen értéknaptól kerülnek bemutatásra.
4 A kördiagram szemléltető céllal mutatja be az alapban lévő befektetési eszközök összetételét.
5 Nettó éves hozamok évenkénti bontásokban

Alapkezelő

Access Befektetési Alapkezelő Zrt.

Letétkezelő Bank

ERSTE Bank Nyrt.

Forgalmazó

NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.

ISIN kód: HU 0000702311
Felügyelet 1111-122 lajstromozási számon

A nyíltvégű befektetési alapok hozamainak múltbéli alakulása nem jelent garanciát az alapok hozamának jövőbeni alakulását illetően. Az Access befektetési alapok tájékoztatója és kezelési szabályzata a forgalmazónál rendelkezésre áll és az alapkezelő honlapjáról letölthető a http://www.access.hu webcímen.
A befektetők az alapkezelési szabályzatában részletesen tájékozódhatnak az alap befektetési politikájáról.